Retrospektív

(sajnos ez a beszámoló félbemaradt anno, de úgy döntöttem, utólagosan publikálom a már meglévő részeket)

Nos, szeptember elején leadtam a szakdolgozatot, egy hete pedig röviden visszatértem Lyonba és túlestem a diplomavédésen.

Ezzel (egyelőre) végéhez ért ez a két éves kaland-utazás-történet, ami a Nanoscale Engineering mesterképzésre való spontán jelentkezésem indított el. Akkor nagyjából két hetem volt felkészülni az indulásra, és most pedig két hét múlva hazafelé indulok. Visszatekintve az elmúlt időszakra, persze van, amit másképp csinálnék, de összességében szerintem sikerült ezt a nagy lehetőséget jól kihasználnom. 

Kicsit visszatekintenék a tanulmányaimra, az egyetemre, a mindennapi életre és úgy általában, hogy milyen volt Franciaországban (Hollandia majd külön jön).

A képzésről és az egyetemről

A most induló évfolyamra több jó változtatást is hoztak, kár, hogy nem most kezdem, ugyanakkor a mi évfolyamunk nagyon jó társaság volt, összekovácsolódott a csapat a második évre.
Nagyon tetszett a diákigazolvány, jól ki van találva - egyszerre beléptető egyes épületekbe, a rátöltött összeggel ebédet  és automatáknál minden mást lehet venni, a könyvtárban és nyomtatáshoz is ezt kell használni, szóval jól kitalált, multifunkciós kártya.

Jóval nehezebb volt angolul tanulni, persze ez nem az egyetem hibája. A különálló képzésnek talán a legnagyobb hátránya, hogy kicsit szigetszerű volt az egyetemi közösségben - kevéssé volt kapcsolatunk a diákokkal, szervezetekkel, pár szolgáltatás nem volt számunkra olyan egyértelműen elérhető, mint mondjuk egy "sima" INSA diáknak.

Lyon és a mindennapok

Lyont szerettem, szerintem nagyon szép város, rengeteg látnivalóval. Annak ellenére, hogy Franciaország második legnagyobb városa, sokkal élhetőbb, mint Párizs. A varázslatos óváros és a modern, újabb részek, a bouchon-k, a Parc de la Tête d'Or, és még sok más...

Azonban ahol laktam, illetve ahol az egyetem volt, a Villeurbanne városrész nagyon nem volt jó, szürke ember- és épületmassza a legjobb leírás rá. Bármilyen programot Lyonba szerveztünk, sörözéstől a piknikezésig. Persze kényelmes volt az egyetem közelsége (mivel konkrétan az egyetemen laktam :) ). A koli nekem kicsi volt, bár cserébe nem volt drága, hosszú távon nem volt jó ilyen kis helyen lakni. A második évre javult a helyzet azzal, hogy a csoporttársaimmal eymás mellett laktunk, így sok közös programra adódott lehetőség, kevésbé volt bezártságérzetem.

A francia 'kaland' mindenképpen nagy lépés volt az önállóság felé. Nehezen kezdtem, az első félév lelkileg nagyon nehéz volt a teljesen új környezetben és eléggé bezárkóztam, nem éreztem jól magam. Ez szerencsére tavaszra javult, Jamil személyében nagyon jó fej szobatársat kaptam, ez nagyban hozzájárult a feloldódáshoz. Talán a nyelvtanulást is segítette, hogy ő nem tudott jól angolul, szóval ilyen frenglish keveréknyelven beszéltünk :)

A honvágy azonban kérlelhetetlen dolog, az évi 3x hazautazás kevés volt és ráadásul jó drága. Ez mostanra már kicsit javult, hála az easyjet közvetlen járatának. Ehhez kapcsolódik a ma már gyakori "FOMO - Fear Of Missing Out" jelenség, vagyis, hogy lemaradsz arról, amit a haverjaid éppen a fészbukon megosztanak, hogy nekik mennyire jó éppen (Magyarországon)... De hát közben nekem is nagyon jó volt, hiszen bakker kint tanultam Lyonban! :) Ha akartam, elvonatoztam két óra alatt Párizsba! Sok olyan dolgot tehettem, amit otthon nem, megismerkedtem egy csomó jó fej emberrel,  a falmászással, jó ismerősök, barátokat szereztem.

Szóval egyáltalán nem bántam meg, bár voltak nehéz időszakok, de nagyon jó élményekkel és tapasztalatokkal lettem gazdagabb!

Erődítmény-túra

Sok helyen jártam már Hollandiában, de így is csak a listám töredékét tudtam kipipálni. Egy (holland viszonylatban ritka) napsütéses hétvégén újra bringáztunk egyet az IJmeer déli partján és környékén.

IJmeer

Amszterdamból indulva kelet felé haladtunk, az első megálló Muiden városka volt. Itt található Hollandia egyik legszebb állapotú kastélya, Kicsi, inkább jelképes, mint valódi erősség, de cserébe tényleg nagyon szép állapotban van. A XIV. században épült, kalandos sorsa volt, miután pedig a XIX. században nagyon leromlott az állapota, kevesen múlt, hogy le nem rombolták. A belépő elég borsos árú, de cserébe hadi és művészeti tárlatokat és a (nem túl különleges) várkertet lehet megnézni. A lovagi kiállításon külön ötletes volt, hogy ki lehetett próbálni, milyen a kilátás a különböző sisakokból és a kard és mellvért súlyát is meg lehetett emelni.

Muiderslot

Kicsivel korábban egy kis kör alakú bástya mellett is elhaladtunk, amit a holland vízicserkészek állítottak helyre és használnak jelenleg is. A XIX. században épült a holland vízi védvonal részeként (erről is lehetne sok érdekeset írni),  de gyorsan el is avult a világháború közeledtével. Érdekesség még, hogy ahogy a tengertől keletre elhódították a földeket a víztől és gátak épültek, az IJmeer szintje is emelkedett, tehát magasítani kellett a gátat is, így ma már csak az épület teteje magasodik a gát szintje fölé.

Muiden Westbatterij

Naarden már régóta szerepelt a meglátogatandó városok listáján a máig megmaradt XVII. századi csillagerőd-rendszere (trace italienne, magyarul olaszbástya) miatt. A levegőből rettentő látványos az egész várost körülölelő, szabályos geometriájú kettős falrendszer a hatalmas kiterjedésű vizesárokkal. A földről persze ez kevésbé látszik, hiszen hatalmasak a bástyák méretei (kb. 200 m az oldalhossza) és nem igazán magasodnak a föld fölé. A város déli részén, az egyik bástyán lévő múzeumot érdemes meglátogatni, érdekes tárlattal és sok információval szolgál a város történetéről, az építésről és a csillagerődök logikájáról. Naarden egyébként egy aranyos kisváros, a "szokásos" holland stílusú épületekkel, térköves utcákkal. 

Naarden a levegőből

Naarden

Hatalmasak a védművek

A háttérben egy kakukktojás

Egyébként ezek az erődök a XVI. században jelentek meg. Vauban marsall (XIV. Lajos hadmérnöke) nevéhez kapcsolódik a technika tökéletesítése és elterjesztése. Továbbfejlesztett, késői változatai voltak a védmű-építés csúcsai, föld alatti járatrendszerekkel, több méter vastag föld és kő védművekkel. Végül a modern tüzérség megjelenésével (a  XIX. század végére) teljesen elavultak, szerencsére Naardent műemlékké nyilvánították és megmentették a pusztulástól. Ha szemfülesek vagyunk, sok városban is még észrevehető a régi erődrendszer vonalvezetése a belvárost körülvevő vízpartokon. 

Csillagerődökről itt és itt érdekes írások és képek találhatóak.

A bringatúra végállomása Amersfoort volt, ahová elég későn érkeztünk, így csak tettünk egy kört az óvárosban,  mielőtt vonatra tettük a bringákat hazafelé (de csak egy jó sültkrumplizás után). Bár nem egy ismert hely, itt is vannak érdekességek, hangulatos a középkori óváros.

Az amersfoorti városkapu a XV. századból maradt meg

Tudomány(ok)oskodás

Most, hogy már kevesebb, mint három hónap van hátra az itt-tartózkodásomból, mit is csinálok tulajdonképpen?

A lyoni mesterképzés menetrendje szerint az utolsó vizsgáink februárban voltak, márciustól szeptemberig lehet dolgozni a diplomatémán, aminek a végén értelemszerűen be kell adni a diplomamunkát, meg kell védeni és utána hozzád is vágják a fokozatot. (szerencsémre nincs záróvizsga, szigorlat, vagy hasonló)

Még tavaly év végén vettem fel a kapcsolatot a TU Delft egyik professzorával, aki ajánlott egy témát és végül így kötöttem ki itt Delftben (a francia egyetem ad valamennyi ösztöndíjat is hozzá). A téma "Polymer biosensor platform for the detection of bacterial pathogens from drinking water", vagyis egy polimer alapú bioszenzor létrehozása a cél baktériumok érzékelésére (vízben). 

Ez a projekt gyakorlatilag teljesen az alapoktól indult és csak én dolgozom rajta. Elég nagy kihívás egy ilyen eszköz kifejlesztése, majdnem egy doktori dolgozat kereteit is kitöltené. Így a reális cél számomra az alapkutatás elvégzése - hogyan lehet létrehozni egy ilyen eszközt, majd egy valamennyire működő prototípus létrehozásával az elmélet bizonyítása. 

Ez már csak azért is nehéz, mert bár többféle szenzor is létezik a szakirodalomban baktériumok észlelésére, egy frappánsan egyszerű (és potenciálisan olcsó) megoldást szeretnék alkalmazni, amiről viszont nincsen sok eredmény, nagyon kevés cikk foglalkozik vele. Emiatt a végbemenő folyamatok sem teljesen ismertek, ami még jobban megnehezíti a feladatot. A projekthez leginkább elektrokémiai és biológiai/biokémiai tudásra van szükség, ugyanakkor a különböző anyagvizsgálati módszerek ismerete is szükséges.

Faculty of Mechanical, Maritime and Materials Engineering

A fő "lelőhelyem" az egyetem 3ME fakulása (gépész-, tengeri- és anyagmérnöki kar), ezen belül a PME (Precision Microengineering) tanszék MNE (Micro-Nanoengineering) csoportjának tagja vagyok. Az iroda, a témavezetőm, a tisztatér, a szükséges műszerek egy része és a kémia labor itt található, így itt ügyködök a legtöbbet.

Kémialabor és a kísérleti összeállítás

Ezek azok a bizonyos chipek, inkább elektródák

Egy kis plazmaállapotú argon
Maga az eljárás pedig a katódporlasztás

A chipeket utána elektronmikroszkóppal vizsgáltam.

Azonban itt nem lehet biológiai mintákkal - baktériumokkal - dolgozni, ez csak az erre kijelölt, ún. ML-1 laborokban lehetséges. Itt az Applied Sciences (Alkalmazott tudományok) fakultás Bionanoscience csoportja "fogadott be", az ő biolaborjukat és egyes eszközeiket használhatom. Nemrég azonban elköltöztették az egész épületnyi kutatóintézetet az újonnan átadott épületbe, ami még annyira nincs kész, hogy sok helyen még az épületgépészeten dolgoznak. Így aztán gyakorlatilag semmilyen eszköz nincs a helyén, nehézkes értékelhető munkát végezni.

Nem találtam normális képet róla, mindenesetre jó nagy épület.

Ez még a régi biolabor, az új az ígéretek szerint kevésbé lesz zsúfolt.

Izgalmas, de ugyanakkor nehéz is mindkét csoporttal együtt dolgozni - a gépészkaron nem értenek a biológiához, a biológusok meg az elektrokémiához :) Sajnos technikai problémák is bármikor előfordulnak, hol egy eszköz romlott el, hol kifogytak alapanyagok... de összességében remélem, a munka lényeges részével készen leszek időben.

Szabadidőmben meg az EFPL Space Mission Design and Operations kurzusát követem edx-en, mert a jó diák holtig tanul! :)
(update: azóta be is fejeztem, mindenkinek ajánlom, akit érdekel az űrrepülés fizikája és egy csomó érdekes információ az űrutazásról)

Az egyszemélyes Giro de Holland II.

Az első rész megkésett folytatása következik.

(megjegyzés: Ez a blogbejegyzés 2016 óta befejezetlenül, vázlatos formában állt. A végleges szöveg a Google Gemini mesterséges intelligencia segítségével, az eredeti jegyzetek és az első rész stílusa alapján készült el)

Szombat -" A pokol országútján"

Gassel-Wageningen 75 km

A napi jelmondat egyrészt a történelmi útvonalra utal - a Hollandiát felszabadító szövetségesek által a Market Garden hadművelet során használt 69-es utat nevezték el a katonák „Hell’s Highway”-nek, vagyis a pokol országútjának, a heves német ellenállás miatt. Teátrális túlzással a saját utamat is jellemezhetném így, mert az előző napi leégés miatt a tűző napon folyamatosan az árnyékokat kerestem. Persze hosszú ujjú póló véletlenül se volt nálam :) , így a nap második felében már egy pulóverben kellett tekernem, választhattam a napszúrás és a hőguta között. 

Az előző posztből beteszem a térképeket, hogy egyszerűbb legyen követni, a mai a zölddel jelölt szakasz: Itt találjátok a Google térképet, amin az útvonalam a látnivalókkal, több-kevesebb hibával szerepel. A teljes táv 210 km körül volt, a  térképnél kb. 20 kilométerrel több, mert nem mindenhol a legrövidebb útvonalat követtem (a gps track persze nem működött rendesen).

A mai etappal belecsaptam a történelembe, innentől végigkövettem a szövetséges erők útvonalát egészen Arnhemig. 

A reggeli után a szállásról elindulva az első látnivaló a Grave városánál a Maas folyón átívelő híd volt, a hadművelet egyik legelső célpontja, amit sikeresen el is foglaltak az amerikai ejtőernyősök. Ahogy áttekertem rajta, belegondoltam, mekkora harcok dúlhattak itt. A városka felé közeledve viszont valami egészen más fogadott: mindenhol rózsaszín lufik és díszítés. Először azt hittem, valami elképesztő méretű, az egész régiót érintő házibuli-sorozatba csöppentem, de aztán rájöttem, hogy a Giro d’Italia mezőnye épp Hollandiában tekert azokon a napokon, és az útvonaluk keresztezte az enyémet.

Nijmegen felé közeledve, a várostól délre egy hangulatos, erdős-polderes rész következett, tavakkal és egy cserkészközponttal. Idilli béke honolt, tökéletes kontrasztban azzal, ami a városokban várt. Nijmegen gyönyörű hely, de a Giro miatt teljesen tömve volt, esélytelen volt nyugodtan nézelődni. Rohannom kellett, hogy tartsam a tempót, így a híres Waal-hidat és a belvárost is csak kutyafuttában láttam. Ugyanez a helyzet fogadott Arnhemben is: hatalmas forgalom, tömeg, nehéz volt elmélyedni a történelmi helyszínekben a Giro lázában égő városban.

Az első részben már említettem, hogy a tartományok közötti határ átlépése szemmel látható változást hoz. Ennek egyik legláthatóbb jele a zászlók cserélődése volt. Noord-Brabantot elhagyva magam mögött hagytam a jellegzetes piros-fehér sakktáblás lobogókat is. Helyüket Gelderlandban a komolyabb, középkori címerekből eredő kék-sárga-fekete trikolór vette át. Apróságnak tűnhet, de a házak előtt lengő, büszkén viselt zászlók is hozzátettek ahhoz az érzéshez, hogy nem csak kilométereket, hanem különböző, saját identitással bíró vidékeket is átszelek.

Oosterbeek felé haladva ért a következő meglepetés: a táj dimbes-dombossá vált. Az ember azt hinné, Hollandia egy nagy palacsinta, de itt, a Rajna mentén komoly emelkedők nehezítették az utat, ami a 15 kilós csomaggal és a 3 sebességes városi bringával igazi kihívás volt.

A fáradságért cserébe Oosterbeekben várt a túra egyik legnagyobb benyomást tévő állomása, az Oosterbeek-i Háborús Temető. A tökéletesen gondozott gyepen sorakozó több ezer sírkő egyszerre volt szívszorító és fenséges látvány. Magasztos hely, ahol az ember tényleg átérzi a történelem súlyát. Innen csak pár perc tekerés a Hartenstein Hotel, ami a brit 1. Légideszant Hadosztály főhadiszállása volt az ostrom alatt, ma pedig múzeumként működik. A katonai felszerelések terén nem tudott sok újat mutatni, azonban a civilek szemszögéből bemutatott események – a kitelepítés, a szenvedésük – egészen új perspektívát adtak.

A nap végén még megnéztem a Rajna partján azt a helyet, ahonnan a brit egységek maradéka a visszavonulást végrehajtotta a sikertelen hadművelet végén. A történelmi dráma helyszínén most családok piknikeztek a napsütésben – furcsa és ironikus volt a kontraszt. Oosterbeektől keletre, a wageningeni szállás felé végre egy erdős szakaszon vezetett az út, ami pár kilométer enyhülést hozott a napon való tekerés után.

Vasárnap - A levezető nap

Wageningen - Amersfoort, 55 km

Ez a nap már a hazajutásról és a tervezett látnivalók nyugodt meglátogatásáról szólt. Az előző napok hajtása után egy könnyedebb, 55 km-es távot terveztem. A sors (vagy a Google Maps) meghallgatta a szombati csendes panaszomat, hogy folyton városokban és beépített területeken tekerek, itt már sok zöld és árnyas szakasz következett. Az első megállóm Kasteel Amerongen volt, ahol csak egy gyors fotó erejéig álltam meg. Innen tekertem át a közeli Huis Doorn-ba, a kastélyba, ahol II. Vilmos német császár az I. világháborús vereség után száműzetésben élte le élete hátralevő részét. Érdekes volt a II. világháborús fókuszú túrán egy, az első világháborúhoz kötődő helyszínt közbeiktatni. A kastély és a park békés, nyugodt hangulatot árasztott, kitűnő hely egy rövid szusszanásra.

Reggeli a Huis Doorn parkjában

Ezután az útvonaltervező egy nagyjából 10 km-es "off-road" szakaszra küldött - volt itt minden: murvás erdei út, homokos ösvény, mezőn átvágó földút. Persze cserébe sikerült kicsit eltévedni és a sárral is megküzdeni, de hihetetlenül élveztem, hogy végre a természetben, emberektől távol tekerek.

A kalandok után a nap fénypontja következett, a Soest melletti hatalmas, egy repülőgép-hordozóra emlékeztető Nationaal Militair Museum. Erről a lenyűgöző helyről egy külön bejegyzés született.

A múzeumlátogatás után már csak egy rövid út vezetett Amersfoort Centraal állomásig, ahonnan vonattal mentem haza Delftbe. Összességében a túra, akárcsak a Market-Garden hadművelet, tele volt kihívásokkal, félresikerült tervezéssel és váratlan nehézségekkel, de a végén mégis egy felejthetetlen élmény lett. :)

National Military Museum, Soesterberg

Repülés- és történelemrajongóként kötelező programpont volt az egykori Soesterberg repülőbázison kialakított Nationaal Militair Museum (kb. Nemzeti Haditechnikai Múzeum) meglátogatása. A vadi új, 2 éve megnyitott intézmény, a volt repülőbázis betonjára épült. A kiállításról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, zseniális, nem volt könnyű eldöntenem, mi kerüljön ebbe a bejegyzésbe.

A légibázis színes történelemmel büszkélkedhet - már 1911 óta (!) repülőtér, ez volt Holladiában az egyik első. A 2. világháború elején a holland légierő Fokker D.XXI-einek bázisa volt, mielőtt a németek elfoglalták. A háború végére a szövetségesek használhatatlanná bombázták,az újjáépítés után pedig  (ironikus módon)  az amerikai légierő vadászegységei települtek itt. Az amerikai repülőtechnika teljes skáláját felvonultatva F-86F Sabre-k, F-100 Super Sabre-k, F-102 Delta Daggerek, F-4 Phantomok és végül F-15A/C/D Eagle-k is állomásoztak itt a hidegháború során. Az amerikai légierő végül 1994-ben távozott, utána holland helikopterbázis volt a reptér a 2008-as bezárásáig. Forrás: forgottenairfields.com

A múzeumépület extravagáns üvegborítású és ráadásul anyahajó alakú, még az ún. "sziget", a parancsnoki híd is megtalálható rajta. 

Már az épület megközelítése is izgalmas, a kifutópályán és gurulóúton keresztül érünk a bejárathoz, ahol a harckocsik első harctéri alkalmazásának 100. évfordulóját egy Leopard 1-es jelezte.

(Igen, leégtem. Ezzel az eggyel nem számoltam Hollandiában...)

Sajnos csak szűk két órám volt a kiállításon való végigszaladásra, így csak a legfontosabb dolgokat tudtam megnézni. A kiállítás rettentő jó, minden extrával, rengeteg audiovizuális 
effekttel és segédlettel, a filmek felét sem tudtam végignézni...

Nagyon alapos a tárlat, a középkorral kezd, az első teremben máris leesett az állam. Zseniális a megvilágítás és gyönyörűek az egyes darabok. A videó nem tudja visszaadni, ahogy a teljesen jellegtelen ajtón belépve egy középkori vért- és fegyvererdő fogadja az embert:

A kiállítás időrendben halad, tehát a középkorral kezd és onnan halad a a világháborúk és a  hidegháború technikája felé. A legkisebb gombtól a repülőgépekig minden darab gyönyörűen fel van újítva. Fontos, hogy a múzeum a kevés ritkaság kivételével a holland hadseregben egykor rendszeresített eszközöket tartalmazza csak, de ez a lista is bőségesen ad teret érdekes látnivalóknak.

Az erős felütés után sem adja lejjebb a múzeum, a következő részben kilépünk a fő kiállítótérre, ami körbefut a földszinten. Itt először a tüzérség, majd a repülők is sorra kerülnek.

Fokker D.VII, az I. világháború egyik legjobbja

Itt egy 2. világháborús légvédelmi állást szimuláltak

Ritkaságok is szép számmal fordulnak elő: Dornier hirdoplán, japán és szövetséges könnyű tankok, ráadásul a Renault FT17 tank még nyitva is volt, és nehéz elképzelni, hogy fértek el benne ketten...

A Dornier D24K hidroplán mai szemmel is egy hatalmas gép
(27 méteres a fesztávja, mint a korai Boeing 737-eseknek!)

Első világháborús Renault FT17

Szintén kuriózum a japán Type 97 Te-Ke

Egy felbontott T-55A

A B-25J Mitchell sokkal kisebb, mint hittem

Ez könnyű :)

Ezek mellett a V-1, V-2, a P-51D Mustang és a két Spitfire (Mk. IIb és Mk. IX) már alig lépte át az ingerküszöbömet :)

Továbbhaladva átlépünk a hidegháborúba: Gloster Meteor, F-84F Thunderstreak, Hawker Hunter, F-104 és F-5 vannak felfüggesztve a mennyezetre egy palástorsó manővert formálva.

A világháborúk utáni könnyű tankokat az AMX-13 és M24 Chaffee képviselte, majd jöttek a nehézfiúk a Centurion és a Leopard 2A6 képében:

A régen itt állomásozó F-15A és egy F-16AM képviselték a 4+ generációs vadászgépeket.

A jelenlegi típus az öregecske F-16AM Falcon, amit F-35-ösök fognak leváltani

Van itt minden, mint a búcsúban

Az emeleten rengeteg makett, és kiállítás volt, világháborús diorámák, filmek a  hadi taktika történetéről (a Napóleon-kori gyalogsági négyszög, várostromok taktikája és menete...). A holland hadsereget is erősen reklámozták, a pilótákkal és katonákkal interjúkat lehetett nézni.

Aztán hirtelen 5 óra lett és ki is zavartak, így sajnos csak nagy vonalakban tudok beszámolni a múzeumról. A rengeteg interaktív előadással, pár játékkal és a szimulátorral még végtelen ideig el lehet bíbelődni...

Szerencsére az épületen kívül még lehetett barangolni, így megnézhettem a kint kiállított F-86F Sabre-t és F-102 Delta Daggert is. Itt volt még Bréguet Atlantique, P-2 Neptune tengeri járőrgépek és Fokker 27 csapatszállító is (lent a vegyes képek között megtalálható).

F-86 Sabre

F-102 Delta Daggert sem lát minden nap az ember :)

Így végigszaladva is nagy élmény volt ennyi mindent látni élőben, ha "véletlenül a környéken jártok", érdemes egy fél napot rászánni!

További ömlesztett képek:

FT17 belső tere, igen, ez kb 2 méter mély

T-55A tornya kivágva

A modern kori szekció egy része

Fel van adva a lecke a szolnoki RepTár-nak, hamarosan oda is ellátogatok! :)