2016. február 29., hétfő

Au revoir, Lyon! Goedemorgen Delft!

Ezt a posztot eredetileg negatív hangvétellel írtam volna, arról, hogy az utolsó itt töltött hetemen is megszívat a helyi tömegközlekedés, szimplán azzal, hogy éjfél után nincs több járat. Semmi, slussz, kész. Ha haza akarsz jutni, óránként 1 busz megy a városházától az egyetemre (1, 2, 3 és 4 órakor), ha sietsz, menj biciklivel. Persze ezt úgy is felfoghatjuk, hogy dolgozd csak szépen le az elfogyasztott sörmennyiséget és védd a környezetet! :D Csak én épp falmászásból jöttem és eléggé elfáradtam... 

Azt meg kell hagyni, hogy közbicikli volt bőséggel, és miután elindultam, rájöttem, hogy ennél jobban nem is alakulhatott volna. A város gyakorlatilag teljesen kihalt volt hétköznap fél egykor. A legforgalmasabb utakon sem volt egy autó se, gyalogosok is csak elvétve. Miközben átbringáztam a városon a kis szűk, jellegzetesen francia boltokkal tarkított belvárosi utcákon, majd a nagy sugárutakon, még egyszer megcsodálhattam a Rhone panorámáját és a kivilágítást, mondhatni méltó búcsút tudtam venni Lyontól. Már csak azt sajnálom, hogy nem volt nálam egy épkézláb fényképezőgép, a mobilos képek pedig kritikán aluliak a sötétben...
Sajnos nem lettek jók a képek, be kell érnetek egy útvonallal
Persze felmerül a kérdés, miért kellett nekem megint költözni? :D Több oka is volt: egyrészt, mindenképpen le akartam lépni az egyetemi koliból, ami már nagyon börtönszerűen hatott. Sajnos az egész Villeurbanne városrész borzalmas (egy szürke betonzsungel), így lehetőleg Lyonba, vagy valamelyik szebb részre. Ugyanakkor, talán ez az utolsó lehetőségem, hogy még viszonylag gondtalanul megtapasztalhassak egy másik országot, kultúrát, így elsősorban Németo/Kanada/Hollandia téren nézelődtem diplomatéma terén. Végül a delfti egyetemen kerültem kapcsolatba egy jófej proffal, aki pont bioszenzorokkal kapcsolatos projektre keresett embert, így viszonylag könnyen bekerültem. Persze ez egy jó pár hónapos folyamat volt, több Skype beszélgetéssel és adminisztrációval.

Az utolsó látkép a városról, a Rhone folyó felett

A büfékocsi sajnos nem volt egy nagy szám
Miután az utolsó 4 napot Lyonban felváltva csomagolással és bulizással töltöttük, teljesen szétesve szálltunk fel 28-án vasárnap a TGV-re. Lyonból Brüsszelbe indultunk egy csoporttársammal, aki Leuvenben talált szakmai gyakorlatot. 4 óra suhanás (és alvás) után meg is érkeztük Brüsszel-Midire, ahol búcsút vettünk egymástól. Innen még két óra vonatozás várt rám, végül megérkeztem Delftbe, Hollandiába, ahol várhatóan szeptember végéig fogok kutatni a diplomamunka keretében.


Folytatása és előzménye külön következik!
ad.1.(És most már tényleg kezdek valamit a telefonnal, mert a képminőség borzalmas)
ad.2.(jó sok elmaradásom van még mindig, igekszem pótolni, de komolyan! :) )

2016. február 14., vasárnap

Repterek- repülők 2.


Na akkor folytassuk! :)

Amióta kint vagyok, úgy évente 6-8 alkalommal repülök (gyakran átszállás pluszban), időnként előfordulnak idióta utasok teljesen megmagyarázhatatlan dolgokkal. Majdnem mindig akad egy "special flower", aki aki felszállás előtt akar WC-re menni, nem tudja hova tenni a bőröndjét, ami amúgy láthatóan túlméretes/túlsúlyos. Volt, hogy nemes egyszerűséggel letette maga mellé a bőröndöt a folyosóra, hogy az úgy jó lesz. Amin legjobban kiakadtam, hogy egy kedves utas már állt fel és szedte le a bőröndjét amikor a gép pedig épp csak elhagyta a pályát leszállás után (ilyenkor még kb. 5 perc taxizás van utána ugye és még vagy 10 perc ajtónyitásig). Gondolom, a sztyuvik meg majdnem elájultak. De nem észkombájnok azok sem, akik kétajtós beszálláskor elölről verekedik magukat végig a hátsó sorba szóló jeggyel.

Néha előfordul, hogy összekavarom a nyelveket, franciául köszönöm meg reflexből, pedig ez annyira nem bonyolult. Meg néha zavarban vagyok, hogy akkor mondjuk a Lufthansánál (lyoni beszálláskor) németül, angolul vagy franciául köszönjek? :) Persze ott a német a logikus, de előfordul, hogy németül köszönök és angolul válaszol :D

Legutóbb Lyon felé elég kemény turbulenciát kaptunk, percekig durván rázta a gépet, kb. mintha egy földúton lettünk volna. Pedig a szárny 10-20 centis kihajlása nem jelent problémát, legközelebb ti is erre a képre gondoljatok!
A prototípusokat nagyon alapos strukturális teszteknek vetik alá. Ez itt épp az A350 és egy ilyen mértékű szárny-deformációt még simán el kell viselnie.
Most pedig egy kis típus-album következik (csak az elmúlt 2 évből):

(elnézést a Lufthansa felülreprezentáltsága miatt, Lyon Bp-ről egyedül velük érhető el. Sok alternatíva sajnos nincs.)

Airbus A320: a sztenderd igásló (legalábbis itt Európában). 170-180 utast 3+3 székes elrendezésben tud relatíve nagy távolságokra szállítani (Európán belül). Igazából sokat nehéz mondani róla, a székezés sűrűségétől függően kényelmes vagy kényelmetlen (ugyebár Wizzair...). A Lufthansa verzió elég kényelmes, a Wizzaires volt a legrosszabb, ott kb. beleépül a térdem a háttámlába. Összességében az európai vállalatok inkább ezt veszik, mint a 737-eseket, ami nagy szívfájdalmam. Mégiscsak egy játékrepülő a 320-as azzal sidestickkel. :) Aki már repült Ferihegyről, az nagy valószínűséggel egy ilyen típussal tette. (kivéve Ryanair)

 
Fent balra a Brussels, jobbra a Lufthansa színeiben.
És egyszer leszállás után a pilótafülkébe is benézhettem :)
A321: Még egyelőre furcsa látni, csak egyszer volt hozzá szerencsém. Ahhoz képest, hogy már jó pár éve forgalomban van, idén repültem vele először. Az alap A320 hosszított változata, de belül teljesen azonos. Az extra hosszúság miatt úgy néz ki, mint valami repülő ceruza. Jól megkülönböztethető az oldalanként 4 ajtóval, a 2.on volt a beszállítás, ami máris "nagygépes" érzést ad. 200-210 utasos konfigurációban található leginkább. Ami fontos, hogy majdnem teljesen megegyezik az A320-al, így jóval gazdaságosabb (a liter/utas/km az irányadó adat). Fun fact: 200 fő felett már 5 légiutas-kísérő kötelező.


A319: Ennek van a legaranyosabb, szinte cuki formája, Rövidebb, de egyébként kívül-belül majdnem teljesen azonos a nagytesókkal. Ez csak kb. 140 fős. Beceneve emiatt "Babybus" (az Airbusból ferdítve) :)

Egyébként az A320-as család azonosítása a gömbölyű orr és a szárnyvégi "wingtip fence", az Y alakú wingletek alapján a legegyszerűbb.

Embraer E195: na végre valami változatosság! Ő egy kategóriával kisebb, mint az előzőek, regionális típus, jellemzően 1-2 órás útvonalakra. Mindössze 116 utast szállít, 2-2 üléses elrendezésben, a beltér is egy picit szűkebb talán. Ugyanakkor jóval újabb fejlesztés. Menő, nagy ablakok vannak rajta, amin végre rendesen ki lehet látni, ritka dolog és szerintem elegánsan néz ki! Valamint jó hangja van :)


A nagyfiúk mellett eltörpül (A340)
Aztán volt szerencsém a Bombardier CRJ 900 típushoz is, ami aranyosan kicsi, szinte családias, földszintes gép, de a keresztmetszete elég szűk, nincs belmagassága és mindössze 80 utast visz (2-2 ülés soronként). Láthatóan teljesen más filozófia alapján tervezték - alsószárnyas, hajtóművek hátul vannak rögzítve -  ennek előnyei is hátrányai is vannak (pl. jobb áramlás a szárny körül, de bonyolultabb szervizelés). Ez a kialakítás régebben a "nagykategóriában" is gyakori volt, mostanában már csak a business/regionális méreteknél használják. A nagyobbakhoz képest majdnem kisgépes repülési élményt ad, ráadásul egyik alkalommal nagyjából 30-an voltunk, így kongott az ürességtől az a kevés hely is. További érdekesség, hogy a hajtóművet a  A-10-eséből fejlesztették :)
Földszintes és meglehetősen kicsi
Francia Embraer ERJ145-ösök a Lufti CRJ mellett
Fejedelmi lábtér ezen a kis fogpiszkálón
Nincs sok hely a közlekedésre és a fejnek sem, de itt pont nem látszik annyira.
Ééés még több repülős kép!

Hello from the other siiiide
A havas Ferihegy nem egy gyakori látvány, a norvég gép pont illik is a képbe
Ez alkalomból kaptunk egy adag jégtelenítést is
Épp Csepel felé kanyarodtunk felszállás után! :)
Brüsszelben a hadsereg C-130-asait is megtaláltam
és végül #művészet: valójában csak mert nem lehet megúszni a giccsesen naplementés képeket:

  

PS.:
Végtelen sok képem van még, de sajnos gyakran rossz, bemozdult, stb. (=potato) minőségű lett, így azoktól megkíméllek titeket.
A profi képeket a planespotters.net oldalról vettem.
Ja és: Végre repülőkről írhattam!!44!4! :D

2016. február 9., kedd

Önnek 15 új üzenete érkezett

Mostanában egy eléggé vicces problémával küszködöm: végtelen sok e-mail fiókom lett az évek során. Van a:
  •  mostani mesterképzésemen - ami ugye 2 egyetem, Lyon 1 és INSA - két fiók, 
  • a régi pázmányos cím, 
  • emellett van egy személyes gmail meg egy másik gmail a "spam és egyéb weboldalakon regisztrálás" céljából (hasznos, így kevesebb levelet kell olvasni, egyből törlök ott minden bejövőt kb.), 
  • plusz egy névre szóló, amit a CV miatt csináltam (a 14 évesen nyitott személyes fiók idióta címét mégsem lehet beletenni egy CV-be), 
  • és most még az új helyemen is lesz. 
Ez így összesen 7 db :D

Na most mit csináljak?

Összedrótozni nem akarom az összeset, mert annak nincs értelme, hogy minden a személyes mailcímemre jöjjön, a napi 15+ spam és néhány fontos. A mostaninak előnye, hogy legalább szét van választva, hogy külön jönnek az egyetemekkel kapcsolatos hírek (talán a két egyetemit össze lehetne kötni), külön a személyes kommunikáció és a maradék a hulladék. Szóval marad így, csak ne felejtsem el a 7 különböző jelszót... :)


Február 1.0

A címadás mostanában nem túl kreatív. Bocs, ez van!

A hónap a vizsgák maradék részével indított, ötödikéig 3 vizsga és egy prezentáció volt. Valahogy sikerült túlélni, bár persze nem tudtam eleget tanulni egyikre sem ilyen - félnapos - időközök mellett. Előtte való héten is vizsgáim voltak,szóval még az sem, hogy előtte - esetleg 2 héttel előtte kellett volna, de ki emlékszik bármire 2 két után? Szóval darálás ment, ráadásul főleg closed book vizsgák voltak. A kiselőadás meg maga a rémálom, a 20 perces prezentációdért ott ülsz 5 órát, csak hogy meghallgasd a többi, hasonlóan sebtében összedobott munkát. Pénteken délben aztán nagy-nagy megkönnyebbülés volt mindenkinek, hogy az aznapi (Nanoelectronics) vizsga relatíve könnyű volt, és hivatalosan nem lesz több vizsga az életünk során (jó esetben :P )! Egyelőre még barátkozom a gondolattal :) Persze a pótvizsga eléggé esélyes pár durvább tárgyból.
És ez még csak (az) egy(ik) vizsgahét volt.
Az utolsó vizsga előtt ki lett dekorálva a tábla :)
Szóval azt már kitalálhattátok, hogy a péntek egy déltől hajnali egyig tartó partiba csapott át. A vizsga utáni sörözést a hamburgeresnél elköltött vacsora miatt szakítottuk csak meg :D Mindenesetre már nagyon ránk fért!
Da Team egy része, még józanon
Ja és közben Lyonban továbbra is 10-15 fok és napsütés van :)
Meleg van, hol van a tél?

A következő rész tartalmából:

Addig is lehet tippelni, hová utaztam! :)