3 nap, 3 óra repült idő :)

 Gyakorlott és szakszós pilótatársaimnak talán nem tűnik soknak a címben szereplő időtartam, de nekem most nagy lökést adott az elmúlt és idei év kevésbé sikeres időszaka után - három egymást követő üzemnapon összesen 3 óra felett tudtam egyedül repülni. Ebben persze sokat segített adott esetben a jó időzités és a "bomba idő", igazság szerint lehetett volna még több is!

Augusztus 20-a munkaszüneti nap révén természetesen a reptéren talált, és dél körül már ígéretesen spiráloztak a reptér környékén a többiek - nekem sem kellett sokáig várni a soromra. 

Az időjárás duplán ígéretes volt, az erős termikek mellett a nagyjából 300 fokról fújó gyenge-közepes szél a lejtőrepülést is lehetővé tette - további lehetőséget adva az esetleg alacsonyra került pilótáknak. Felszállás után rögtön éreztem, hogy a két héttel ezelőtti, egészen nyugodt körülményekhez képest nehezebb dolgom lesz - nagyon turbulens, dobálós levegő fogadott, ahol kétszer annyira kellett koncentrálni a gép vezetésére, ráadásul ilyenkor persze minden repül, aminek van szárnya - tehát levegőben lévő többi (egyszerre 4-5) vitorlázógépre is figyelni kellett.

Az első próbálkozás nem sikerült a legjobban, a hosszúfalon megtalált emelést sajnos elvesztettem, a lejtőn sem találtam meg a jó fordulópontokat, így visszaszálltam a reptérre. Szerencsére nem csak én jártam így, ez megnyugtatott :D

Második felszállásra szerencsére a reptér és a domboldal gyakorlatilag egy hatalmas termik volt, így könnyen találtam emelést, egyikből-másikba fordulva emelkedtem. Egy alkalommal egy sas is csatlakozott egy időre a spirálozáshoz valahol 600 méteren, ami a lehető legnagyobb elismerés a pilótának. Majd legközelebb cikázó fecskék vették körül a gépet, akik a termik által felsodort rovarokra vadásztak - egy újabb lenyűgöző látvány, ami szintén jelezte, hogy jó helyen próbálkoztam :) Végül Budaörs felett rúgott fel ismét plafonra a 2-3 méteres emelés. A "plafont" elérve persze újból ott kellett hagynom a remek termiket, eldobni a magasságot, újból megtekerni a jó erős és még dobálósabb termikeket... Fahegyen a "helyizés" (amikor a pilóta nem indul el távra, hanem csak a repülőtér környékén repül) hátránya sajnos, hogy a légtér magassági korlátai elég gyorsan elérhetőek - a jövőben a koordinált légtér remélhetőleg segít majd ezt kitolni. Egy óra után sajnos le kellett szállnom, hogy másoknak is legyen lehetősége repülni a jó időben, egy hosszabb siklást követően még a lejtőzést gyakoroltam kicsit.

 

Gondolom nem mondok nagy újdonságot, hogy a repülést ugyanúgy, mint minden mást, folyamatosan gyakorolni kell, ki kell járni, próbálkozni, majd amikor sikerül, akkor még tovább gyakorolni - ez az elmúlt időszak nagy lökést adott a korábban kissé bizonytalan hozzáállásomnak. Nincs ok az aggodalomra, tényleg meg tudom csinálni, és érdemes csinálni! A következő lépcsőfok a 3 óra egy felszállásból, bízom benne, hogy még idén teljesítem! :)

 

Egy óra felett vitorlázógéppel

A járványhelyzet természetesen a vitorlázórepülést is érintette, így elég későn, májusban kezdődhetett meg az idei szezon és az időjárás sem volt túl kegyes július végéig. Sajnos nem volt sok lehetőségem kimenni a reptérre, de most augusztusban mindenképp próbálom kicsit pótolni. Rögtön az első napon ez nagyon is jól sikerült - eddigi leghosszabb repülésemet teljesítettem és minden percét rettentően élveztem! 

Mostanában remek idő volt hétvégente és augusztus 8-án is verőfényes napsütésben kezdtük meg az üzemet. Elég későn indultak be aznap a termikek, délig főleg a kezdő oktatás folyt, így kora délutánig a csörlőkötél kihúzását végeztem a startra a kötélhúzó autóval. 

Délután a feladatok fogytával lecsaptam az éppen feladat nélkül maradt 5052-es Ka-7-esre próba-szerencse alapon, hátha sikerül fent maradni - akkor még nem tűnt különösebben erősnek az időjárás.

Az év korábbi részével ellentétben ez alkalommal sok minden összejött - a csörlés után nem sokkal, a reptér sarkában sikerült is találnom egy gyenge, kényelmes 0-0.5 m-es termiket, amit türelmesen tekertem hosszú körökön át, míg sikerült a csörlésvégi 300m-ről (QFE - a reptér talajszintje feletti barometrikus magasság, ezt fogom használni a következőkben is) 400m körülre emelkedni. Közben már észrevettem, hogy Budaörs széle felett az egyik Astir jó emelést talált - így gondoltam megpróbálok átjutni oda. A gyártelep szélét még pont el tudtam érni olyan magasságban, amit biztonságosnak ítéltem, de eldöntöttem, hogyha esetleg nem találok emelést, akkor 250m magasságnál elindulok vissza a reptérre. Szerencsére találtam is egy kicsit combosabb, 0.5-1m-es emelést, így itt folytattam a spirálozást. Később, már kényelmes magasságban, kicsit odébb tapogatózva, hirtelen nagyot billentett a gépen egy másik termik - itt volt (számomra) a nap legnagyobb emelése, 3m-es lökésekkel, figyelnem kellett, hogy ne borítson be véletlenül! Rövid időn belül "plafonon" (800 méteren) találtam magam, ahol ott kellett hagynom a még mindig bika emelést és eldobni a megszerzett magasságot. Itt fent már annyira erős volt az idő, hogy hiába indultam el a János-hegy irányába "nagygázon", 110 km/h sebességre gyorsítva a Ka-7-est, folyamatosan emelést jelzett a varió! Végül sikerült lejjebb ereszkedni, itt beiktattam egy kis szemlélődő városnézést -  a Duna, Budapest és az egész környék gyönyörűen belátható volt. A kis városnéző túra keretében a János-hegy előtt fordulva, tértem vissza a budaörsi gyártelephez. Szerencsére nem volt nehéz dolgom, a második alkalommal is megtaláltam a termiket a gyártelep felett, ahol újra felemelkedtem a plafonig és így tovább. :)

 

Végül több, mint egy órát töltöttem el így, miközben egész végig fülig ért a szám, hatalmas élmény volt minden része - az óvatos tapogatózás a termikek után, a termikre helyezkedés, hogy megtaláljam a legjobb emelést, a spirálozás, a kilátás a magasból és a szinte relaxáló utazás, hogy eldobjam a könnyen jött magasságot - csoda, hogy nem akarja abbahagyni az ember? :) Egy óra után viszont már éreztem, hogy fáradok és víz sem volt nálam, így délután 4 óra körül még elsiklottam a maradék magasságot és 1:17 perccel a felszállás után talajt értem - nem volt életem legpontosabb leszállása, de inkább a biztonságra törekedtem, hogy a sok, földön levő géptől megfelelő távolságra érjem el a pályát.

Leszállás után nem sokkal hirtelen elkezdtek gyülekezni a sötét felhők, hamarosan pedig érkezett egy hatalmas vihar özönvízszerű esővel és olyan széllökésekkel, ami simán felboríthatta volna a starton álló gépeket, ha nem fogjuk le őket... Igyekeztük bementeni a hangárba, amit lehet, az üzemnapnak is sajnos vége lett.

 

Remélem tetszett a kis élménybeszámoló, az ilyen pillanatok adják meg az igazi ízét a repülésnek, nagyon remélem, hogy még sok hasonló élményről számolhatok be idén! :) Persze GPS tracket elfelejtettem indítani, így sajnos nem tudom beilleszteni. :(