2015. november 18., szerda

Összevissza bejegyzés!

Már megint leginkább képek, de legalább szöveg is jutott!

Mit csinálok tanulás helyett/mellett/után:

Falmászás - ez továbbra is megy, többnyire élvezem :) általában társaság is akad, mindig belebotlok valakibe, aki űzi ezt a sportot.

Elég sokat járok túrázni a környéken, 15-20 km-es kirándulásokat csináltunk egy ismerősömmel. Leginkább bóklászunk a Parc National du Pilat-ban, tanyákon, erdőkön keresztül, víztározók mellett. Jó kikapcsolódás a város szürkeségéből. Azóta is odavagyok Szamárért, akivel egyszer találkoztunk és nagyon jófej volt:


Az őszi szünetben pedig végre sikerült az északi irányú túratervemet legalább részben megvalósítani: Metzet és Aachent látogattam meg másfél-másfél napra. Metz nagyon szép, jellegzetesen sárga homokkő épületekkel, rengeteg régi, középkori templommal és belvárossal, az erődrendszer monumentális maradványaival. Később németek is ott hagyták a kézjegyüket pár nagyszabású épület képében. Nagyjából másfél nap kellett a műemlékek-templomok-óváros és a nagyon alapos múzeum végiglátogatásához, gyalogoltam rendesen. A nagy tervem Verdun bejárása volt, de ez a betegeskedésem miatt elmaradt, cserébe Metzben mindent megnéztem, amit csak lehetett.
A katedrális nagyon impozáns

Az egykori védművek őszi színekben
Dupla csigalépcső! Egymásba csavarodik, az egyiken fel- a másikon lefele megy a forgalom
Porte des Allemandes
A vasútállomást a németek egy invázió kapacitására tervezték, megfelelően megalomán lett.
A kétirányú duplacsuklós buszokat is meg kellett emészteni
Német építésű templom. Megfigyelhető, hogy a francia épületekkel ellentétben szürke kőből van :)

Aachen kisebb, mint Lyon, de nagyobb, mint Metz. Németesen hangulatos, de tetszett! Valahogy a fényképezés lemaradt, szóval csak szóban tudom elmesélni, hogy szép a belváros, tele macskaköves sétálóutcákkal, plusz a dóm külön impozáns. A város félig egyetem,  az RWTH félig régi és vadonatúj, plusz néhány eléggé bizarr épületben terpeszkedik. Hollandia viccesen közel van, bringával pár perc alatt át lehet jutni a határon. Este még egy házibuli jellegű Halloween party is belefért. Sajnos csak villámlátogatásra futotta, így vasárnap reggel már rohantam is a vonathoz. Liege érintésével vettem hazafelé az irányt, de itt már nem jutott idő városnézésre.

Holland-német határ
És persze nem lehet elmenni a párizsi események mellett sem... Három napos gyászt hirdettek, hétfőn az egész egyetem kivonult, hogy megemlékezzen az áldozatokról. Lenyűgöző látvány volt, hogy a könyvtár előtti nagy tér megtelt diákokkal. Bár itt Lyonban nem érződik az extra rendőri jelenlét és óvatosság, de komoly szigorításokat vezettek be. A laborokba csak azonosítóval lehet bemenni, a diákig.-al igazolni kell magad, cuccot nem szabad sehol hagyni, rendom ellenőrzések lehetnek. Az "état d'urgence" leginkább ebben merül ki, szerintem ha túlzottan szigorítanak, az csak feszültséget szülne. A legtöbb bulit megtartják, a kocsmák, szórakozóhelyek nyitva vannak, az élet megy tovább a rendes kerékvágásban.


#MinuteSilence le 16/11/2015 sur le campus LyonTech-la Doua #UniversitéDebout

2015. november 5., csütörtök

Asimov

Hirtelen unalmamban elkezdtem újra Asimovot olvasni. Régebben is a kedvenceim közé tartozott, így már nem volt újdonság a Robottörténetek és Alapítvány-regényciklus. Ez alkalommal azonban sokkal inkább tudtam figyelni a történet mögötti mondanivalóra.
Sajnos nincsnek meg így fizikai kiadásban, de kb ezeket olvastam
Asimov ezeket a könyveket több évtized alatt írta meg, így persze vannak közöttük némi stílusbeli és a technológiai eltérések. Ugyanakkor szerintem sok fontos dolgot is leírt, ami manapság is érvényes probléma, vagy valószínűsíthetően az lesz. Ezek nem a híres "jövendölései", hanem csak a könyvekben szereplő gondolatok. Önkényesen válogattam, tehát se nem teljes, se nem feltétlenül igaz a lista. :)

  • a technológia elszigetelődéshez vezet (leginkább ugye az internet és az ehhez kapcsolódó kép/hang/szövegátvitel) - ez így önmagában nem igaz, de ha csak az internet hatásait nézzük, elképzelhető a jövőben. Vannak jelei, hogy a már most is individualista társadalom méginkább nehézkesen fog (élő, személyes) interakcióba lépni egymással. Ez a könyvekben egészen extrém állapotot ér el. Ez a robotokhoz is kapcsolódik - azok is valószínűleg tágítani fogják ezt a "személyes buborékot".
  • ha az ember nem terjeszkedik több planétára, itt ragadunk a Földön - és egy idő után már túl késő lesz. Szinte Interstellar-sztori. Asimovnál ugyanakkor más az indíték - a társadalmi berendezkedés és a kialakuló szokások hatalma tenné ezt lehetetlenné egy idő után. ( spoiler: A robotoktól elkényelmesedünk, a föld alatti városokban való életmód miatt pedig nem akarunk a felszínre menni.) Elon Musk is ezt vallja: mindenképpen több bolygón önnfenntartó kolóniákat kell létrehoznunk. Ennek alapja nem csak az, hogy lassan elfogy a bolygó alattunk, hanem az, hogy bármikor bekövetkezhet egy végleges kihalást okozó jelenség, ami egyáltalán nem csak aszteroida lehet. Fontos, ide tartozó elmélet a Fermi-paradoxon - Musk szerint lehetséges, hogy más civilizációk az egybolygós állapotban haltak ki. Ezért kell nekünk biológiailag változatos, önnfenntartó bázisokat alapítani. (Persze a technológia terén vannak megoldandó problémák, de ezek nagy része csak pénz kérdése. ) Erre ráadás még a túlnépesedés. A túlnépesedés miatti félelmei & élelmiszerhiány beigazolódni látszik, és a megoldás szerinte a laborban termesztett "kaja" - ami még meg is valósulhat, legalábbis kísérletek már vannak.

  • a MI jobb nálunk, és tudja is. Az egyetlen dolog, amivel kordában tartjuk (Asimovnál), az a 3 törvény. A történetekben a robotok többé-kevésbé egyre inkább értelmesebbek lesznek, a fejlődés csúcsán pedig Daneel áll a 0. törvényével, ő már túllépi ezeket a kereteket, ami potenciálisan veszélyes az emberekre nézve. - Ma még ugyan messze vagyunk a teljes értékű mesterséges intelligenciától, de Elon Musk és Stephen Hawking is ettől fél, és én hajlamos vagyok hinni nekik.

  • ugyanakkor túl optimista volt a Naprendszer meghódításával kapcsolatban. Ebben nagyon sok mindenki hibás, ugyanakkor az Apollo-korszak hurráoptimizmusa is táptalaja volt, ezt a tempót hosszú távon lehetetlen volt tartani. Ugyanakkor az alulfinanszírozás, a vállalatok profitorientáltsága is nehézzé teszi a továbbjutást. A Mars-projektet is dédelgetik már mióta a NASA-nál, de továbbra is teljesen komolytalan.

  • Technológiai téren sok helyen lemaradásban vagyunk, így ezeket nem taglalom, remélem 1000 év múlva már feltalálják pl. a holografikus tv/telefont és a légpárnás autókat :)


  • a Galaktikus Birodalom hanyatlásának leírását néhol párhuzamba lehet vonni az USA hanyatlásával, ami szerintem már megkezdődött...


  • Bostontól Washington DC-ig egy nagy város lesz - ez csak egy apró érdekesség, de már majdnem ez a helyzet.
Szerintem szociológiailag mindenképpen figyelemreméltó az Asimov-univerzum. Talán a technikai oldal valamelyest elavult és a karakterfejlődés sem jelentős a történetek során, de sok érdekes gondolatot találtam benne például a társadalmi berendezkedésekre, szociális viszonyokra vonatkozóan.

Angolul tudóknak ajánlom:
hosszú, de mókás és nagyon jó olvasmány (több részes) Elon Musk-ról és a Mars kolonizációjáról
Ugyanattól a szerzőtől, az AI-ról
És még egy a Fermi-paradoxonról