2015. június 24., szerda

Le Bourget Képáradat


Péntek hajnali 6-kor keltem, hogy elérjem a TGV-t, ami Párizsba megy - mindezt a légiszalon kedvéért.
Már maga a TGV is egy kicsit szürreális élmény - bár már utaztam rajta, de ez alkalommal annyira simán gördült, hogy szédülni kezdtem: kint halad a táj, én meg nem érzékeltem belőle semmit. Két óra repesztés után máris Párizs, ahol egy óra alatt átverekedtem magam a metróhálózaton és a tömegen. A Le Bourget reptér, (ahol a kiállítás is helyet kap) volt Párizs első repülőtere 1919-ben (!), de ma már csak csak privát célra és persze a repülőnapra használatos, a légitársaságok a sokkal nagyobb CdG-re repülnek. 


Jobbra egy emeletes, balra a sárga posta-TGV

A reptéren persze már hatalmas tömeg volt, de gyorsan elmerültem a rengeteg látnivalóban, így már kb fel se tűnt, hogy néha könyökharcot kell vívni a szorosabb helyeken.

Indításnak egy halom nagyvas és pár Ariane rakéta a háttérben
Amit tudni érdemes: az esemény  inkább szakkiállítás és vásár, mint repülőnap. A legtöbb, a nemzetközi repülési és űrkutatási piacra termékeket gyártó vállalat képviselteti magát, legyen az katonai, vagy polgári, a burkolatok, öntvények gyártóitól a rakétákig minden megtalálható itt. Gyakran új fejlesztéseket, típusokat is itt mutatnak be elsőként a nemzetközi (vásárló)közönségnek.

A statikus kiállítás igazi csemege volt, drónok minden mennyiségben és minden méretben, légvédelmi rendszerek, repülők a polgári UL kategóriás, kis- és nagy utasszállítóktól, COIN feladatkörű és komoly vadászbombázókig minden, ami szem-száj ingere.

(akit nem érdekelnek a repülők, görgessen :D )

Igazából felsorolni is hosszú lenne, inkább itt van pár kép:
Mezőgazdasági permetezőből dzsungelbombázó a költséghatékonyság jegyében

 

Az olasz dizájn csúcsa és személyes kedvenc business gépem: Piaggio P.180 Avanti

 

 




Autogiró - nem könnyű elhinni, hogy ez komolyan repül is :)


És most csak azok közül válogattam, amik nem fértek fel a fb albumba!

A légibemutatók közül nagyon menő volt az E-Fan, Az Airbus elektromos csőlégcsavaros kisgépe és az A350XWB, amit most láttam először. Az A380 noha nem új, a brutális méreteivel még mindig lenyűgöző! Szerepelt a Rafale is kötelező módon, dobhártyaszaggató hajtóművekkel és dinamikus manőverekkel. Egy rövid program erejéig itt volt a Patrouille de France is, akik leginkább a szoros kötelékeket és alakzatváltásokat gyakorolták. Az igazat megvallva, a Frecce Tricolori jobban csinálja a show-t, de nem akarok elégedetlen lenni, szokásosan profik voltak.





A hatalmas csarnokokban a világ minden tájáról jövő vállalatok közül lehetett mazsolázni. A céges standok négy hatalmas csarnokban terültek el.


A kiállítás egyben állásbörze is, így a neves francia cégeknél (Thales, Dassault, Zodiac, Safran, Snecma...) hosszú sorokban álltak a reménybeli alkalmazottak CV-t szorongatva... És még én is találtam egy céget akik gépészeti célú nanotechnológiás bevonatokkal foglalkoznak :)

Az ESA és a francia CNES sem maradt otthon, persze a  fő attrakció a "Csuri-üstökös" és Rosetta/Philae modellek voltak.

A rengeteg látnivalót 7 óra alatt se tudtam mind megnézni. Nagy élmény volt még, hogy az amerikai statikus soron be lehetett menni a gépek közé - így belülről is megnézhettem a Chinookot és a Herculest is. A katonák pedig rendkívül barátságosak és szívesen mesélnek a technikáról. (Nagy respect, mert nem lehet könnyű egy nap több ezer idióta turista kérdéseire válaszolni...) Következzenek az amerikai szekció képei.







Hatkor zárt a bazár, Este még a vonat indulásáig volt egy kis időm, így nem tétlenkedtem és tettem egy rövid sétát Párizsban, ha már egyszer ott voltam :)

 


Érdemes megemlíteni, hogy Pont des Arts-on többé már nem lehet lakatokat elhelyezni - a becslések szerint 45 tonnányi lakat volt a hídon, ami túlterhelte az egész szerkezetet, így levágták mind és leburkolták a korlátokat. A hagyományos bádog Eiffeltorony-árusok pedig haladnak a korral és már szelfibotot is lehet kapni náluk! :)
Az alvós vonattal pedig éjfélre haza is értem.