2014. október 24., péntek

Képválogatás

Az elmúlt hetekből összegyűlt pár kép, amit nem raknék ki facebookra, de érdekes lehet :)

Először is az egyetemről:

Pár hete volt a diplomaosztó a végzetteknek, mindenkiről külön csináltak egy pár diás bemutatkozást és hogy milyen témában írta a diplomáját, valamint kérdezték őket a jövőbeli tervekről. Jó volt látni, hogy milyen változatos tudományterületeken folyt munka a szén nanocsövektől a mikrofluidikás érzékelőkig. További reményre ad okot, hogy a végzettek felét már fel is vették PhD vagy céges helyekre.


A tavasszal végzettek - a világ minden tájáról

Az egyetemen közben a gyakorlati órák is elkezdődtek, egyelőre még kevés alkalom volt, de a korlátozott lehetőségek ellenére nagyon érdekesek voltak.

A pásztázó elektronmikroszkópos gyakorlat elsőre nem tűnt nagy számnak, de érdekes volt a különböző anyagok vizsgálata, ráadásul szabad kezet kaptunk, magunknak kellett megoldani a felmerülő problémákat, hogy mit kell állítani a jobb kép érdekében. Ha az órán nem is figyeltem túlzottan, az itteniek mindenképpen megmaradnak :)
Például ez a kis gömböcskét a képen egy lemez oldalán találtuk, 500x-os nagyítás alatt látható, ami messze van az eszköz igazi tudásától, az akár 5000 - 10 000x-es nagyítástól.

Pásztázó elektronmikroszkóp
 A mikrotechnológiai laborban a beöltözés volt az igazán menő dolog. :)
A célja leginkább a belső légtér és környezet tisztaságának megőrzése, mintsem az ember védelme. Mivel itt nanométeres precizitással módosítják-alkotják meg a különböző chipek, lapkák felületét, minden szennyeződés gondot okozhat. A tipikus rétegvastagság itt a laborban 30-60 nanométer, ehhez képest egy porszem 100 mikron nagyságú! Ezért a levegőt alaposan szűrik és túlnyomás van bent a környezethez képest.
Mindenesetre jól néz ki :)
Általánosságban az egyetem épületei kívülről nincsenek a legjobb formában, egy festés-takarítás alaposan rájuk férne. Belül azonban korrekten fel vannak szerelve és a laborok felújítva, sok eszköz áll rendelkezésre.

Aztán voltunk kirándulni a Lyon körüli egyik kisebb hegységben, 600 m szintkülönbséget tettünk meg felfelé, de a látvány és a jó idő kárpótolt.





2014. október 3., péntek

Mit tanulok épp?

Most, hogy épp egy konferencián ülök, van időm posztot írni :)
Egyébként a PhD hallgatók adnak elő ma egész nap a kutatásaikról, ami önmagában még érdekes lenne, csak a 10. után már nem nagyon tudok figyelni... De az ingyenkajáért már érdemes volt eljönni. :)

Ebből az alkalomból kicsit körbejárom a tantárgyaimat a NSE Master első félévéről.

Quantum Engineering
Ez leginkább kvantumfizika, ami az ITK-ról már ismerős volt nagyrészt, de mélyebben vájkálva a témába. Az ezen jelenségeket felhasználó "nanoeszközök" is terítékre kerülnek. A végére beígért "kvantum információ és kommmunikáció" mindenesetre jól hangzik. :)

Nanoengineering
Szemináriumok, ahol a képzéssel kapcsolatban álló laborok, kutatóintézetek dolgozói mutatják be nagy vonalakban az adott intézmény munkáját. Változóan érdekes, de hasznos képben lenni a lehetőségekkel. A tavaszi szakmai gyakorlat helyszíne is ezek közül fog kikerülni.

Nanofabrication
Nanostruktúrák, nanorészecskék, azok szintézise, növesztési technikák, mikrotechnológiai és kémiai módszerekkel. Ez is valamennyire ismerős már Leuvenből. Egyelőre még nem sok óra volt belőle, de szerintem menni fog. Lesznek laborgyakorlatok is, rendes laborban, tisztatérben. :)

Characterisation tools
Az előző módszerekkel létrehozott nanorészecskéket láthatóvá is kell tenni, vizsgálni kel valahogy. Erre szerencsére ma már sok eszköz rendelkezésre áll. Optikai, pásztázó szondás és elektronmikroszkópia a téma itt. (A beavattottaknak: konfokális, fluoreszcens, AFM, SNOM, SEM, TEM) Ha minden igaz, ebből is lesz több labormunka.

Solid State Physics
Ezzel a tárggyal eléggé el vagyok veszve, a kristályszerkezetek és azok fizikája (vibrációk stb.) messze van az eddigi tanulmányaimtól, az elmélet erősen mélyvíz nekem. Remélem sikerül megérteni.

Physics of Semiconductors, part 1
Ebből a tárgyból még nem volt órám, de nevéből adódóan a félvezetők fizikája a téma, ami gyatra fizikatudásomra rá fog férni. Ismétlés és új anyag is valószínűleg.

Physical chemistry and Molecular interactions

Ebből sem volt még órám...

Biomolecules/Cells/Biomimetic systems
Ez egyelőre nagyon alap témákkal foglalkozik, mint a DNS, pepidkötés, sejt felépítése... , semmi olyan, amit az ITK-n ne tanultam volna meg kétszer. A vége felé a Biomimetic systems rész tartogathat izgalmas dolgokat is. Ha másra nem, kreditnek jó lesz. Lesznek laborgyakorlatok is.

Szóval látható, hogy nagy súlyban vannak fizikatárgyak, de ezekben van is mit fejlődnöm. Később lesznek izgalmasabb dolgok: MEMS, System design, Drug delivery systems, Biosensors...

Ami mindenképpen pluszpont, hogy a laborok jól felszereltek, szinte minden létező anyag- és struktúra-vizsgálati eszköz van, amiről otthon gyakran csak álmodoznak.

A tanárok nagyon vegyesek, sajnos közepes angoltudással és elég komoly akcentussal. A többség szencsére jó elmagyarázza a témát. Ha tudok figyelni és meg is értem, amit mond, akkor egész jó...