(megjegyzés: Ez a blogbejegyzés 2016 óta befejezetlenül, vázlatos formában állt. A végleges szöveg a Google Gemini mesterséges intelligencia segítségével, az eredeti jegyzetek és az első rész stílusa alapján készült el)
Szombat -" A pokol országútján"
Gassel-Wageningen 75 km
A napi jelmondat egyrészt a történelmi útvonalra utal - a Hollandiát felszabadító szövetségesek által a Market Garden hadművelet során használt 69-es utat nevezték el a katonák „Hell’s Highway”-nek, vagyis a pokol országútjának, a heves német ellenállás miatt. Teátrális túlzással a saját utamat is jellemezhetném így, mert az előző napi leégés miatt a tűző napon folyamatosan az árnyékokat kerestem. Persze hosszú ujjú póló véletlenül se volt nálam :) , így a nap második felében már egy pulóverben kellett tekernem, választhattam a napszúrás és a hőguta között.Az előző posztből beteszem a térképeket, hogy egyszerűbb legyen követni, a mai a zölddel jelölt szakasz: Itt találjátok a Google térképet, amin az útvonalam a látnivalókkal, több-kevesebb hibával szerepel. A teljes táv 210 km körül volt, a térképnél kb. 20 kilométerrel több, mert nem mindenhol a legrövidebb útvonalat követtem (a gps track persze nem működött rendesen).
A mai etappal belecsaptam a történelembe, innentől végigkövettem a szövetséges erők útvonalát egészen Arnhemig.
A reggeli után a szállásról elindulva az első látnivaló a Grave városánál a Maas folyón átívelő híd volt, a hadművelet egyik legelső célpontja, amit sikeresen el is foglaltak az amerikai ejtőernyősök. Ahogy áttekertem rajta, belegondoltam, mekkora harcok dúlhattak itt. A városka felé közeledve viszont valami egészen más fogadott: mindenhol rózsaszín lufik és díszítés. Először azt hittem, valami elképesztő méretű, az egész régiót érintő házibuli-sorozatba csöppentem, de aztán rájöttem, hogy a Giro d’Italia mezőnye épp Hollandiában tekert azokon a napokon, és az útvonaluk keresztezte az enyémet.
Nijmegen felé közeledve, a várostól délre egy hangulatos, erdős-polderes rész következett, tavakkal és egy cserkészközponttal. Idilli béke honolt, tökéletes kontrasztban azzal, ami a városokban várt. Nijmegen gyönyörű hely, de a Giro miatt teljesen tömve volt, esélytelen volt nyugodtan nézelődni. Rohannom kellett, hogy tartsam a tempót, így a híres Waal-hidat és a belvárost is csak kutyafuttában láttam. Ugyanez a helyzet fogadott Arnhemben is: hatalmas forgalom, tömeg, nehéz volt elmélyedni a történelmi helyszínekben a Giro lázában égő városban.
Az első részben már említettem, hogy a tartományok közötti határ átlépése szemmel látható változást hoz. Ennek egyik legláthatóbb jele a zászlók cserélődése volt. Noord-Brabantot elhagyva magam mögött hagytam a jellegzetes piros-fehér sakktáblás lobogókat is. Helyüket Gelderlandban a komolyabb, középkori címerekből eredő kék-sárga-fekete trikolór vette át. Apróságnak tűnhet, de a házak előtt lengő, büszkén viselt zászlók is hozzátettek ahhoz az érzéshez, hogy nem csak kilométereket, hanem különböző, saját identitással bíró vidékeket is átszelek.
Oosterbeek felé haladva ért a következő meglepetés: a táj dimbes-dombossá vált. Az ember azt hinné, Hollandia egy nagy palacsinta, de itt, a Rajna mentén komoly emelkedők nehezítették az utat, ami a 15 kilós csomaggal és a 3 sebességes városi bringával igazi kihívás volt.
A fáradságért cserébe Oosterbeekben várt a túra egyik legnagyobb benyomást tévő állomása, az Oosterbeek-i Háborús Temető. A tökéletesen gondozott gyepen sorakozó több ezer sírkő egyszerre volt szívszorító és fenséges látvány. Magasztos hely, ahol az ember tényleg átérzi a történelem súlyát. Innen csak pár perc tekerés a Hartenstein Hotel, ami a brit 1. Légideszant Hadosztály főhadiszállása volt az ostrom alatt, ma pedig múzeumként működik. A katonai felszerelések terén nem tudott sok újat mutatni, azonban a civilek szemszögéből bemutatott események – a kitelepítés, a szenvedésük – egészen új perspektívát adtak.
A nap végén még megnéztem a Rajna partján azt a helyet, ahonnan a brit egységek maradéka a visszavonulást végrehajtotta a sikertelen hadművelet végén. A történelmi dráma helyszínén most családok piknikeztek a napsütésben – furcsa és ironikus volt a kontraszt. Oosterbeektől keletre, a wageningeni szállás felé végre egy erdős szakaszon vezetett az út, ami pár kilométer enyhülést hozott a napon való tekerés után.
Vasárnap - A levezető nap
Wageningen - Amersfoort, 55 km
Ez a nap már a hazajutásról és a tervezett látnivalók nyugodt meglátogatásáról szólt. Az előző napok hajtása után egy könnyedebb, 55 km-es távot terveztem. A sors (vagy a Google Maps) meghallgatta a szombati csendes panaszomat, hogy folyton városokban és beépített területeken tekerek, itt már sok zöld és árnyas szakasz következett. Az első megállóm Kasteel Amerongen volt, ahol csak egy gyors fotó erejéig álltam meg. Innen tekertem át a közeli Huis Doorn-ba, a kastélyba, ahol II. Vilmos német császár az I. világháborús vereség után száműzetésben élte le élete hátralevő részét. Érdekes volt a II. világháborús fókuszú túrán egy, az első világháborúhoz kötődő helyszínt közbeiktatni. A kastély és a park békés, nyugodt hangulatot árasztott, kitűnő hely egy rövid szusszanásra.
 |
| Reggeli a Huis Doorn parkjában |
Ezután az útvonaltervező egy nagyjából 10 km-es "off-road" szakaszra küldött - volt itt minden: murvás erdei út, homokos ösvény, mezőn átvágó földút. Persze cserébe sikerült kicsit eltévedni és a sárral is megküzdeni, de hihetetlenül élveztem, hogy végre a természetben, emberektől távol tekerek.
A kalandok után a nap fénypontja következett, a Soest melletti hatalmas, egy repülőgép-hordozóra emlékeztető Nationaal Militair Museum. Erről a lenyűgöző helyről egy külön bejegyzés született.
A múzeumlátogatás után már csak egy rövid út vezetett Amersfoort Centraal állomásig, ahonnan vonattal mentem haza Delftbe. Összességében a túra, akárcsak a Market-Garden hadművelet, tele volt kihívásokkal, félresikerült tervezéssel és váratlan nehézségekkel, de a végén mégis egy felejthetetlen élmény lett. :)
